Közélet

Milliókat fizethet a volt fideszes alpolgármester

Knapp János Pált, Esztergom volt alpolgármesterét és az írását közlő Hídlap kiadóját 2 millió forint megfizetésére kötelezte a bíróság.

A Kúria helybenhagyta a Győri Ítélőtábla ítéletét, amelyben kétmillió forint megfizetésére kötelezték Knapp János Pált, Esztergom volt fideszes alpolgármesterét és az írását közlő Hídlap kiadóját, mert megsértették Horváth Mihály jó hírnévhez való jogát.

Zalán Gábor közölte: az alperesek az ítélőtábla jogerős ítélete ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amelyet a Kúria elutasított. A volt alpolgármester egy újságcikkben azt állította, hogy Horváth Mihály esztergomi vállalkozó együttműködik azzal, aki felgyújtotta Meggyes Tamásnak, a város volt fideszes polgármesterének házát. Az indoklás szerint még politikai vita sem jogosít fel senkit arra, hogy az ellenfeléről valótlan tényeket állítson, őt valótlanul bűncselekményekkel hozza összefüggésbe – ismertette az ügyvéd.

Horváth Mihály korábban Meggyes Tamás kampányfőnöke volt, és tagja volt az esztergomi képviselő-testületnek is. A volt polgármesterrel akkor romlott meg a viszonya, amikor ellenezte, hogy a város 1,68 milliárd forintért mélygarázst vásároljon, ötmilliót fizetve garázsonként. A Fideszből kizárták, képviselő-testületi tagságáról lemondott, a közélettől visszavonult.

A volt polgármester házát és autóját 2008. április 7-én hajnalban gyújtották fel. A bűncselekményben részes nyolc embert az elkövetéstől számított két hónapon belül elfogták, és börtönbüntetésre ítélték. A cselekmény egyik elkövetője Misznéder János esztergomi építési vállalkozó volt, akit a támadás előtt az önkormányzat nagy összegre megbírságolt.

Mint arról korábban a Hír24 beszámolt, Knapp János Pálról pornográf felvételek is előkerültek 2010 nyarán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik