A baleset péntek délután történt Veszprém megyében, a Zirc és Zirc-Aklipuszta közötti úton, ahol egy személyautó kisodródott az egyik kanyarban. Összeütközött egy szemből érkező furgonnal, majd egy harmadik kocsi is beléjük rohant. A karambolban a kisodródott autó vezetője meghalt, három másik súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült.
- 20:30 A Pentagon átvette Katartól a Trumpnak ajándékozott luxusrepülőt
- 20:25 Bruti: Muri Enikőről a Titanicra utolsónak felkéredzkedő utas jut eszembe
- 20:12 „Halálos csend lett a teremben” – a bajnoki döntőn esett össze a Kolstad kézilabdaedzője
- 20:05 Román választási hatóság: Semmi sem igazolja George Simion vádaskodását
- 19:57 Scarlett Johansson érzelgős, Kristen Stewart mindent túlgondol Cannes-ban
- 19:57 Fucsovics nem tudta megnehezíteni Djokovic dolgát
- 19:55 Kivezetik azokat a Fradi-szurkolókat, akik az ETO-szektorba vettek jegyet
- 19:43 Várkonyi Andrea azzal büszkélkedett, hogy az alapítványa két év alatt összesen 50 millió forinttal segítette a veszélyeztetett fiatalokat
- 19:31 Milliárdokat veszíthetnek azok a klubok, amelyek ellenszegülnek az MLSZ-nek
- 19:27 Herceg Dávidék kislányának csak az egyik szeme fejlődött ki, de kétséges, azzal látni fog-e valaha
- 19:06 Magyar Péter: A Fidesz vagy a Fideszhez köthető szervezetek pénzzel is segítették Simion kapányát
- 19:00 Tipp: így menthető meg a súlyosan beteg kajszifa
- 18:57 Ezek a világ legszebb keresztnevei egy tanulmány szerint
- 18:55 Lavrov: A tűzszünet célja az ukrán hadsereg újrafelfegyverkezése
- 18:51 "Egy bukásra ítélt rezsim kapaszkodik a hatalomba" - Az Európai Parlamentben vitáztak az átláthatóságinak nevezett törvényről
- 13:43 Mennyit adózik Tiborcz István egy bolti eladóhoz képest? Dobrev Klára megmondta
- 10:33 Jennifer Lopez posztolt magáról két fotót, most több mint 200 millió forintot fizethet érte
- 13:16 Rendőrjárőr mentett életet Miskolcon
- 07:13 Fellépne a Fidesz az extrém keresztnevek ellen
- 10:01 Elvileg 28 millió forint megtakarítása van minden magyar háztartásnak
- 17:06 Eltűnt egy 12 éves kislány, mobil sincs nála
- 13:28 Bogdányi Titanilla kiakadt a kormány utóbbi lépésein: „Nemsoká jön a milyen hajat vágathatsz magadnak, milyen ruhát hordhatsz”
- 13:56 Ennyit kell mozogni az egészséghez a kardiológusok szerint
- 18:06 Dunaferr: brutális, 728 milliárd forintos adósság jött össze
- 18:51 "Egy bukásra ítélt rezsim kapaszkodik a hatalomba" - Az Európai Parlamentben vitáztak az átláthatóságinak nevezett törvényről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!