Közélet

Büntetlenül lopott az önkormányzati képviselő

tesco (tesco, )
tesco (tesco, )

Murok Ferenc sarkadi városatya még januárban zsebre tett egy árazógépet a helyi Tesco áruházban. Az ügyészség szerint valójában nem is akart lopni, hiszen ezt vallotta, és adni kell a szavára.

Murok Ferenc – aki az eset kirobbanása után fideszes tagságáról igen, a képviselői posztról azonban nem mondott le – azt vallotta, hogy nem szándékosan vitte ki a készüléket az üzletből. Beismerte, hogy ittas volt, másrészt inzulinadagja is kimaradt, ezért fordulhatott elő, hogy magához vette a nagyjából 50 ezer forintot érő eszközt.

Utóbb azonban megváltoztatta vallomását. Eszerint próbára akarta tenni a Tesco biztonsági embereinek éberségét. Végül – harmadik variációként – azt állította, hogy a pénztárnál egyszerűen elfelejtette a zsebéből elővenni a gépet. A rendőrségi eljárás és vádemelési javaslat után a Gyulai Városi Ügyészség kétszer veselkedett neki, hogy minősítse a történteket.

A vádhatóság a gyanúsítottal szemben mindkétszer megszüntette az eljárást – adta hírül a Magyar Narancs. Az orvos szakértő többek közt megállapította: Murok magasvérnyomás-betegségben, gócos agyállomány-elhalásban, általános érelmeszesedésben, magas zsírvérűségben és a cukorbetegség szemszövődményeiben szenvedett. Dokumentumokkal bizonyítható agyi infarktus, átmeneti agyi keringési zavar, magas vércukor- és alkoholszint együttesen előidézhettek enyhe tudatzavart.

A gyulai ügyészség szerint a lopás bűncselekményének megállapításához számos törvényi feltétel együttes megléte szükséges. A legfontosabb ezek közül az eltulajdonítási szándék. A beszerzett adatokból azonban a vádhatóság szerint nem lehet azt az egyértelmű következtetést levonni, hogy a városatya az eltulajdonítás szándékával vitte magával az eszközt.

A vádhatóság szerint erre bizonyíték (!) a képviselő vallomása is, aki mindannyiszor azt mondta, nem akarta ellopni az árazót. Ráadásul tíz perccel a történtek után visszavitte a kelléket az áruházba, így a kár megtérült. A nyomozás 21 ezer forintos költsége az államot terheli.

Rossz világ a bolti tolvajokra

Még 2010. július 22-én szavazta meg a Fidesz–KDNP-többség a szabálysértési törvény szigorítását. Ennek értelmében akár 150 ezer forintos pénzbüntetést, illetve elzárást is kaphat az, aki húszezer forintnál kisebb értékű tárgyat lopott el. A módosítás értelmében már őrizetbe vehették és elzárhatták a fiatalkorúakat is. Idén áprilistól pedig nemcsak sportmérkőzésekről, hanem az áruházból is ki lehet tiltani valakit, amennyiben az illető lopott onnan.

A módosításokat a Belügyminisztérium azzal indokolta, hogy a szabálysértésekkel szemben a jövőben hatékonyabban kell fellépni. A minisztérium szerint főleg a kistelepülésen élőket irritálja, hogy eddig a kisebb, tulajdon elleni cselekmények felderítetlenek maradtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik