Közélet

Kicsinálják Bándy Kata gyilkosát

Börtön (börtön, márianosztra)
Börtön (börtön, márianosztra)

A Bors szerint a gyilkos fölött rabtársai és a fegyőrök is kimondják saját ítéletüket.

A férfi ügyvédje, Sólymos Sára a Borsnak azt mondta: védencét a pécsi börtönben, a legszigorúbb, úgynevezett IV-es fokozatban őrzik. A lap szerint ennek oka, hogy a fogdán eltöltött szűk két hónap után a rendőrök olyan jellemzést adtak P. Lászlóról, amely alapján egy problémás ember képe rajzolódott ki. Ezért döntöttek a legszigorúbb fokozat mellett.

Alapvetően nem az elkövetett bűn, hanem a fogvatartott viselkedése, habitusa alapján döntik el, miképp őrizzék – mondta a Borsnak egy egykori bv-alkalmazott. A IV-es fokozatot az kapja, akivel kapcsolatban felmerülhet a szökés veszélye, aki nem együttműködő, rabtársaira, az őrökre támadhat. Ez nem azt jelenti, hogy elkülönítenék – tette hozzá a lap forrása.

Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint a szexuális indíttatású gyilkosságok elkövetőire a rabtársak is kimondják saját ítéletüket, az igazi büntetést tőlük szenvedi el a tettes, aki a börtönhierarchia alján találja magát. Társai csicskáztatják, megalázzák, ráadásul mivel Bándy Kata rendőrségi pszichológusként dolgozott, feltehetően a fegyőrök sem igyekeznek majd annyira, hogy megmentsék kollégájuk gyilkosát a rabok haragjától – tette hozzá a szakértő, aki korábban lapunknak azt mondta, hogy P. Lászlónak az átlagosnál is nehezebben telnek majd a napjai a rácsok mögött.

Az, hogy elismertesse magát a többi rab előtt, és megfelelő helyet harcoljon ki a börtönhierarchiában, szinte lehetetlen. Testi erőszak, verés, megszégyenítés, ételmegvonás és lelki terror – ezekkel biztosan szembe kell majd néznie, így büntetik ugyanis a rabok a fegyházban azokat, akik különösen kegyetlenül kínoznak és ölnek meg nőt vagy gyereket.

Végh József – szintén kriminálpszichológus – már óvatosabban fogalmaz: tapasztalata szerint az erőszakos, agresszív, mindenre képes bűnelkövetőktől általában félnek és tartanak a rabok, így akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy P. László idővel a „menők” között, a börtönhierarchia tetején foglal majd helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik