Közélet

Meneszthetik a fővárosi rendőrkapitányok felét

rendőrpalota (rendőrpalota, )
rendőrpalota (rendőrpalota, )

Néhány héten belül átszervezik a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), amelynek Szervezett Bűnözés Elleni Osztályát (SZBEO) már augusztus elején megszüntették. A cél az, hogy a központi osztályok csak kiemelt ügyekkel foglalkozzanak. Szintén központosításra törekednek a megyei rendőr-főkapitányságokon, aminek viszont a nem megyei jogú városok őrsei láthatják kárát.

A hvg.hu információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) átszervezését, mint azt a Belügyminisztérium és a rendőrség vezetői is beharangozták, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal folytatják. Egyelőre csak annyit tudni, hogy az új struktúrát szeptember közepéig alakítják ki, és ekkor jelentik be a vezetőcseréket is, a központban és a kerületi kapitányságokon egyaránt.

A lap szerint a változások fő elve a központosítás, hogy a “kiemelt ügyekre legyen elegendő ember és idő”. Így a kisebb súlyú bűncselekmények felderítését a kerületi kapitányságok végeznék. A “kiszervezett” egységek között vannak a zseblopási, a betörési, valamint a trükkös lopásokkal foglalkozó osztályok. Az itt dolgozók fizetése emiatt több tízezer forinttal is csökkenthet. A lap által feltett kérdésekre az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csak annyit válaszolt, hogy “szeptember 30-ával döntenek a szükséges átszervezésekről, és annak megtörténtéig minden ezzel kapcsolatos információ csak találgatás”, de “az állomány minden érintett tagjának képzettségének, végzettségének és képességének megfelelő beosztást ajánlanak fel”.

A BRFK-n és a kapitányságokon az elmúlt időszakban egymást követték az ellenőrzések (összesen több tucat zajlott le), Tóth Tamás ezzel párhuzamosan kilenc megyei kapitányt cserélt le (köztük több olyat, akit korábban ő maga nevezett ki), a kerületi kapitányságok élén pedig most várhatóak személycserék. Magához a szervezethez azonban egyelőre nem nyúltak, az első komoly változás augusztus elején történt, amikor a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályát megszüntették. Ezt a döntést a hírek szerint egyébként nem is a főkapitány, hanem a belügy vezetése szorgalmazta.

Az átszervezés hullámai nem álltak meg a BRFK központi szervezeteinél, hanem elérik a kerületi kapitányságokat is. Úgy tudni, hogy a teljesítményértékelések után a legrosszabb húsz helyre soroltak között tizenegy fővárosi kapitányság található. Ezeknek vezetői valószínűleg nem maradhatnak majd a helyükön.

A megyei kapitányságok sem maradnak ki a sorból, a városi kapitányságok ügyeletein dolgozók egy részét ugyanis a megyeszékhelyre vezénylik be. Ennek a célja az lehet, hogy az ügyeleteket egy központi bevetés-irányító egységbe vonják össze, majd onnan irányíthatják a megye összes járőrét. A hvg.hu szerint gond lehet, ha a központban lévő ügyeletes nem rendelkezik majd olyan hely- és személyismerettel, mint a helyi rendőr. Ugyanakkor az összevonás miatt felszabaduló ügyeleteseket “ki lehet terelni az utcára járőrnek”. Ez megyeszékhelyenként négy-hat rendőrrel jelenthet többet. A városi kapitányságok állományának csökkenése ugyanakkor egyértelműen negatív hatással jár helyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik