Közélet

Elfogták a sörözőjét az alkalmazottra gyújtó férfit

Gyufaláng (gyufaláng, )
Gyufaláng (gyufaláng, )

Elfogták azt a székesfehérvári férfit, aki rágyújtotta egy fiatal nőre a sörözőjét.

A 46 éves gyanúsítottat, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki emberölés kísérletének elkövetése miatt, egy székesfehérvári családi házban fogták el, ahol ismerősénél tartózkodott – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Németh-Kész Mónika elmondta, hogy a férfi kihallgatása megkezdődött, ezt követően bűnügyi őrizetbe veszik.

Az eset szerda hajnalban történt, egy Budai úti sörözőben. Az első adatok alapján vita alakult ki a helyiséget bérlő férfi és az egyik ott dolgozó fiatal nő között. A férfi megfenyegette a nőt, hogy megöli, majd tüzet gyújtott. A nőnek sikerült kimenekülnie a sörözőből, a férfi elhagyta a helyszínt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik