Közélet

Újabb főrendőrt gyanúsítottak meg maffia-bűncselekménnyel

Bebukott a V. László-ügy következő gyanúsítottja.

Háromra emelkedett a rendőrségi vesztegetési botrányban bűnszervezetben történt elkövetéssel meggyanúsított egykori főtisztek száma. Immár H. Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azóta megszüntetett szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának egykori vezetőjét is azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy harmadmagával tagja volt a vesztegetési botrányban feltárt, V. László vezette bűnszervezetnek.

Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: a volt rendőrtiszt – a közelmúltban ugyanezzel a gyanúval kihallgatott társaival egyezően – az alapbűncselekmény elkövetését is vitató vallomást tett, és panasszal élt a gyanú közlésével szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség a június elején kirobbant ügyben eddig az éjszakai mulatóiról elhíresült V. Lászlóval, majd G. Imrével, az NNI szervezett bűnözés elleni főosztályának korábbi vezetőjével, és az ugyancsak előzetes letartóztatásban lévő K. Attilával, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi információs főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel egykori foglalkozó nyomozójával ismertette, hogy a bűnszervezet vezetőjeként, illetve tagjaként tartják őket számon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik