Közélet

Előzetesben a Seres-gyilkosság újabb gyanúsítottja

Seres-Zoltan-gyilkosa (Seres Zoltan gyilkosa)
Seres-Zoltan-gyilkosa (Seres Zoltan gyilkosa)

Seres Zoltán tizenhárom évvel ezelőtti meggyilkolásával összefüggésben már két embert gyanúsítottak meg, mindketten előzetes letartóztatásban vannak.

A 38 éves B. Lászlót hétfőn, egy zuglói étterem teraszán fogták el. Azt, hogy B. László húzta-e meg a ravaszt, vagy csak a gyilkost szállította motorján Tahitótfaluba, egyelőre nem közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda, de a közleménye szerint előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön döntött az előzetes letartóztatásáról.

A másik Portik Tamás, őt a gyilkosság felbujtójaként tartják számon, a Seres Zoltán elleni gyilkossággal hétfőn, a fent említett férfi elfogása után gyanúsították meg. A rendőrök szerint Portik rendelte meg a kivégzést.

Portik feje felett tehát egy hónap alatt jócskán beborult az ég: megbízóként már három, a kilencvenes években elkövetett gyilkosság szerepel a rovásán, az előbbin kívül az 1998. júliusi, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József meggyilkolása. Portik természetesen tagad, mi mást is tehetne.

Portikot – aki a gyilkosságok idején az Energol Rt. egyik igazgatója volt – és négy társát egyébként a Terrorelhárítási Központ (TEK) rendőrei fogták el július közepén, a Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére.

A 45 éves Seres Zoltán és üzleti partnere, a 40 éves Sforna Nazzareno kivégzésük előtt Kecskeméten jártak egy üzleti megbeszélésen. Miután végeztek, a főváros felé vették az irányt: az elől hajtó Bentleyben Seres vezetett, az olasz az anyósülésen, a tolmács hátul ült. A külföldi kocsiját ismerősei vezették. Közben Seres úgy döntött, tesznek egy kis kitérőt kedvenc lovardájához.

Amikor Tahitótfaluba, a Táncsics utcába értek, egy gépkarabélyból tüzet nyitottak a vállalkozóra, majd nem sokkal később olasz ismerősére is. A bérgyilkos egy motorkerékpár nyergében állva tüzelt. Nem tudni, hogy Nazzareno megölése szerepelt-e az eredeti tervben, vagy csak azért kellett meghalnia, mert a gyilkos nem ismerte Serest, így biztosra ment. Seres testébe körülbelül 20 lövedék csapódott, azonnal meghalt. A külföldi tüdő- és fejsérülésekkel került kórházba, de nem sokkal később ő is meghalt. A kocsi hátsó ülésén megbújó tolmács karcolás nélkül úszta meg a mészárlást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik