Közélet

Szerb embercsempészeket fogtak Sopronnál

bilincs (bilincsben, )
bilincs (bilincsben, )

A magyar-szerb zöldhatártól szállították egy furgonnal és az azt "felvezető" személyautóval a Nyugat-Európába szökni próbáló embereket.

Húsz illegális migránst és három embercsempészt fogtak el kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegen a megyei és a vasi rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ szakemberei – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője az MTI-vel.

Borsa Csaba alezredes elmondta: a három szerb embercsempész a magyar-szerb zöldhatártól szállította egy furgonnal és az azt “felvezető” személyautóval a Nyugat-Európába szökni próbáló embereket, akik között volt egy háromgyermekes afgán házaspár is. A többiek zömének állampolgárságát jelenleg is próbálják tisztázni, de feltehetőleg Afganisztánból, Bangladesből, illetve Pakisztánból indultak útnak.

Hozzátette: egy Vas megyében folyó eljárás során merült fel olyan adat, hogy a nap folyamán nagyobb, illegálisan Magyarországon tartózkodó migránscsoportot próbál Ausztriába juttatni egy bűnözői kör. Az alezredes közölte, a Győr megyei főkapitányság indítja el ellenük az idegenrendészeti és büntető eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik