Közélet

Nem nyomoznak tovább a Fővárosi Cigány Önkormányzat ügyében

rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)

A Jobbik április végén tett feljelentését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság május elején indított eljárást a Fővárosi Cigány Önkormányzat támogatásával kapcsolatban. A gazdaságvédelmi nyomozók egyebek mellett sikkasztás miatt nyomoztak ismeretlen tettes ellen, egészen mostanáig. Az egyenruhások szerint ugyanis nem merült fel „olyan adat, tény vagy körülmény”, amely bűncselekmény gyanújára utalna.

Mint ismert, a Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly 7,334 millió forint költségvetési támogatást és kétmillió forint pályázati forrást kapott, novemberben pedig további négymillió forintot kért a fővárostól működésre és irodája fenntartására. Az utóbbi összeggel többszöri felszólítás ellenére nem számolt el időben, 1,125 millió forintot pedig nem is a szerződésben meghatározott célokra használt fel.

Az ügy a Fővárosi Közgyűlés előtt is szerepelt volna április végén, de végül levették a napirendről Csomós Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztését, hogy bontsák fel a cigányönkormányzattal tavaly év végén megkötött támogatási szerződést.

Makai István, az FCÖ elnöke június végén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrség a Jobbik politikai megrendelésére indított nyomozást a szervezet támogatási pénzének ügyében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik