Közélet

Lángolt egy BKV-busz Csepelen

Tuzoltosag(210x140)(1).jpg (tűzoltóság, )
Tuzoltosag(210x140)(1).jpg (tűzoltóság, )

A sofőr időben kiürítette a buszt, így senki nem sérült.

Kigyulladt egy 38-as autóbusz szombat délelőtt a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc utcában – erősítette meg a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI értesülését.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a lángokat, amelyek vélhetően az üzemanyag-ellátó rendszer környékén csaptak fel, két habosított sugárral oltották el.

Kisdi Máté hozzátette: mire kollégái kiérkeztek a helyszínre, a sofőr már kiürítette a buszt, személyi sérülésről nem tudnak.

Öregek, fáradtak…

Egy magas padlós Ikarus 280-as kocsi került bajba. A BKV 1993-ban vette állományba a járművet, 2002-ben kapott utoljára jelentősebb felújítást.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a fuvarozócég 2004 óta nem rendelt új autóbuszt, a lemaradás emiatt jelentős, a budapesti buszflotta az egyik legöregebb Európában.

Idén 105 darab alacsony padlós, 8 év körüli használt buszt állítanak forgalomba a fővárosban, emellett pályázatot írtak ki 150 új kocsi forgalomba állítására. Ezeken a tervek szerint a jövő évtől utazhatnak Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik