Közélet

Megvan Magyarország legnagyobb vadkenderültetvénye

cannabis (indiaikender)
cannabis (indiaikender)

Vietnamiakat dolgoztattak az ültetvényen.

A magyar rendőrség történetében az eddigi legnagyobb, 1401 töves vadkenderültetvényt számolták fel a Heves megyei Petőfibányán. Egy Nógrád megyei pár üzemeltette a területet és egy szintén felfedezett szlovákiai ültetvényt, ők nyolc vietnamit dolgoztattak.Az ügyben 12 embert vettek őrizetbe.

30 ventillátorral dolgoztak

Petőfibánya külterületén, egy raktárépületben a vadkenderületetvény gondozása közben értek tetten három vietnami és egy magyar állampolgárt szerdán. Az adatgyűjtés során még hárman váltak gyanúsítottá, így hét embert vettek őrizetbe és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A petőfibányai ültetvényen 1401 tő vadkendert foglaltak le, ennek súlya közel 2,5 mázsa. Nagykereskedelmi ára 170 millió forintra tehető, piaci ára meghaladja a 300 millió forintot.

A gondozók életveszélyes körülmények között dolgoztak, mert az üzemeltetők lopták az áramot, amivel 64 millió forintos kárt okoztak az áramszolgáltatónak. Összesen 168 darab, 600-600 wattos, 40 ezer forint értékű, hőterelő foglalatokkal ellátott izzó működött az ültetvényen, ezek mindegyikéhez tartozott egy trafó, és 30 ventillátor segítette a levegő körforgását.

Szlovák szálak

Az ügy másik szála Szlovákiába vezet, mivel a bátonyterenyei, élettársi viszonyban álló pár a határhoz közeli Füleken üzemeltette a másik vadkenderültetvényét. A Fülek külterületén csütörtökön felszámolt ültetvényen 300 teljes méretű, szüretelhető növényt, és 150 palántát foglaltak le. Itt öt vietnamit fogtak el. A füleki épület technikai felszereltségét 57 ezer euróra becsülik a nyomozók.

A vietnamiak nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel, sőt, semmilyen papírral, személyazonosságuk megállapítása jelenleg is folyamatban van. Vallomásuk alapján útiokmányaikat elvették tőlük, és rabszolgaként dolgoztak az ültetvényeken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik