Közélet

Egy halott lehet a Fenyő-ügy újabb érintettje

Jozef-Rohac(210x140)(1).jpg (jozef rohác, rohác, jozef rohac, fenyő-gyilkosság, )
Jozef-Rohac(210x140)(1).jpg (jozef rohác, rohác, jozef rohac, fenyő-gyilkosság, )

A Fenyő-gyilkosság harmadik érintettjének kiadatását kérte Szlovákiától az ügyészség - írja a Magyar Nemzet.

Az 1998-as, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is összefüggésbe hozott Jozef Hamala a Fenyő János médiavállalkozó elleni merénylet harmadik érintettje. A lap szerint azonban a férfit már évekkel ezelőtt megölték, így az ellene indított eljárást valószínűleg megszüntetik majd.

A médiavállalkozó meggyilkolásával Jozef Rohácot (a képen) gyanúsítják, de a támadásban a nyomozók szerint szerepe lehetett Hamalának és a szintén hazánkban előzetesben lévő Ladislav T.-nek is. Közülük Rohácot és Hamalát az Aranykéz utcai merénylettel is összefüggésbe hozták. A rendőrség szerint a felbujtó a nemrég őrizetbe vett Portik Tamás volt.

Egy névtelen informátor a minap a Blikknek azt mondta, nem zárható ki, hogy a Fenyő-merényletről is vannak már olyan vallomások, amelyek a Portik-féle társaságot hozzák összefüggésbe a történtekkel, idő kérdése csak a gyanúsítás. többen összefüggést sejtenek a rendőrségi korrupciós botrány és a Portik-ügy között.

Többen ugyanis elérkezettnek látták az időt, hogy előnyös alkut kössenek a rendőrséggel. A Népszabadságnak V. László ügyvédje útján azt üzente: nem állt kapcsolatban Portik Tamással, nem volt tudomása a dolgairól, s egyik ügyben sem érintett semmilyen formában azok közül, amelyek miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. Portik is ártatlannak vallja magát.

Figyelemre méltó, hogy a Portik és négy társa előzetes letartóztatásáról döntő bírósági határozat ügyiratszáma megegyezik a Fenyő-ügy iratszámával. A Fővárosi Főügyészség Rohác esetében az Aranykéz utcában történtek miatt, Hamalánál pedig mindkét említett bűncselekmény miatt indítványozta nemzetközi elfogatóparancs kiadását a Fővárosi Törvényszéknél – írja a Magyar Nemzet. .

Személyi összefüggések miatt folyik együtt a nyomozás Jozef Rohác, illetve Portik Tamás és társai ügyében – erősítette meg a hvg.hu-nak Portik ügyvédje. Bánáti Kristóf szerint védence nem a Fenyő-gyilkosság ügyében gyanúsított, hanem másik kettőben, felbujtóként. A gyanúsítás ellen panaszt nyújtanak be. Az ügyvéd feltételezése szerint Portik Tamással szemben alkuk alapján született tanúvallomások miatt indulhatott eljárás 14 és 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmények ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik