Közélet

Villámcsapás: életveszélyben az egyik fiatal

villámlás (villám)
villámlás (villám)

Villámcsapás miatt újra kellett éleszteni két 20 év körüli fiatalembert vasárnap délután, az egyikük állapota életveszélyes.

Mint arról már beszámoltunk, a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben falunap keretében barátságos mérkőzést játszott a helyi labdarugó csapat a Vas megyei Szergény együttesével. Távolinak tűnt még a vihar, amikor hirtelen lecsapott a villám a pálya közepére.

Szabó Alfonz polgármester szerint a villámcsapás négy-öt embert “vitt le” a földre, egyiküknek a lábszárvédője is elégett.

A villámcsapás súlyos sérültjeit a soproni kórházban kezelik. Az életveszélyben lévő játékost az intenzív osztályán ápolják, további két sérültet a kardiológiai osztályon kezelnek – közölte a kórház vezető ügyeletes az MTI érdeklődésére vasárnap este.

Becher Péter elmondta: tizenöt fiatalt – játékosokat és bírót – szállítottak a soproni kórházba az agyagosszergényi focipályáról. Megfigyelésüket követően tizenkét érintettet már hazaengedtek. Ők elsősorban a történtek miatti ijedelem miatt kértek orvosi ellátást.

Nyolc beteget megfigyelésre a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház kardiológiai osztályára szállítottak – közölte Oláh Attila professzor, orvos- igazgató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik