Közélet

Előzetesben a Dokk biztonsági őrei

Elrendelte a bíróság annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akit a fővárosi Hajógyári-szigetnél tavaly decemberben vízbe fulladt fiatalember halála ügyében vett őrizetbe a rendőrség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombati végzésében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónapra rendelte el B. Ádám Ferenc és Z. Alfréd László gyanúsítottak előzetes letartóztatását – tájékoztatott Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a bírósági honlapon szombaton megjelent közleményben.

A csütörtök hajnalban előállított férfiakat azzal gyanúsítják, hogy 2011. december 3-án a Hajógyári-szigeten, a Dokk nevű szórakozóhelyen, illetve később az épületen kívül is bántalmazták az ittas, 21 éves Haraszti Gézát, majd az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták. Az emberöléssel gyanúsított két férfi biztonsági őrként dolgozott a szórakozóhelyen. A két férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik