Közélet

Csaltak a nógrádi pékek

pék (pék, )
pék (pék, )

A cég egyik számítógépén párhuzamosan két könyvelést vezettek, és a jövedéki termékekkel is visszaéltek.

Csalás miatt eljárás indult egy Nógrád megyei pékséghálózat vezetői ellen, mert kiderült, hogy azok két könyvelést vezettek, és a jövedelem jelentős részét nem könyvelték le – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Kovács Dorina sajtóreferens elmondta: adóellenőrök, pénzügyi nyomozók és pénzügyőrök közösen ellenőrizték a pékséghálózatot. Mint kiderült, a cég egyik számítógépén párhuzamosan két könyvelést vezettek, egy valós és egy fiktív tartalmút. A tényleges áruforgalmat egy kis füzetben vezették, és az itt talált adatok is igazolják, hogy az üzlethálózat vezetői a jövedelem jelentős részét nem könyvelték le.

Az üzletekben is találtak szabálytalanságokat, így összesen mintegy 700 ezer forint értékű alkohol- és dohányterméket foglaltak le. Az adóellenőrök próbavásároltak, ellenőrizték az áruk eredetét és a foglalkoztatás feltételeit is. A revízió még tart. A pénzügyi nyomozók költségvetési csalás bűncselekmény miatt eljárást indítottak, a társaság jövedéki és adóbírságra is számíthat – közölte a referens.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik