Közélet

Részegen, begyógyszerezve kacsázott az úton

A férfinak haja szála sem görbült. A kocsi viszont nem úszta meg épen a kalandot.

A férfi tegnap éjjel kezdett mámoros ámokfutásába Dunaújvárosban. Szemtanúk értesítették a rendőrséget, miután látták a férfi „akciózását” egy áruház parkolójában. Az autósnak az útpadkával gyűlt meg a baja.

Járőrök mentek a helyszínre, a kocsi még ott volt. Az úttest jobb oldalán, a füves területen állt, de a fara belógott az útra.

Az autó ekkor már igen rosszul festett. Jobb eleje és egyik lámpája összetört, és a lökhárítója is.

A rendőrök igazoltatták a 37 éves sofőrt és nem úszta meg a szondát sem. Elmondása szerint a kora esti órákban ivott alkoholt, majd elment barátnőjéhez. Sikerült összevesznie kedvesével, így az éjszaka különböző gyógyszereket vett be, majd autóba pattant, hogy végezzen magával.

Mint kiderült, a férfi a Szabadság úton először nekiment egy kandelábernek, utána következett az áruházi parkoló. Miután onnan is sikerült kimanővereznie a kocsival, elvesztette az uralmát a jármű felett, és az út menti füves részen landolt.

A bódult autós sérülések nélkül megúszta. A férfit a rendőrök először mégis a kórházba vitték, ki kellett mosni a gyomrát. Vér-és vizeletmintát is vettek tőle. A mintavételt végző orvos nem tudta megmondani, a sofőr mennyit ivott, tekintve, hogy páciense gyógyszerekkel tömte tele magát.

Az autós ellen ittas vezetés miatt indítottak eljárást a nyomozók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik