Közélet

Vizoviczki-ügy: rács mögött maradnak a főrendőrök

Bortonracsok(960x640)(4).jpg (börtönrácsok, )
Bortonracsok(960x640)(4).jpg (börtönrácsok, )

Előzetesben maradhatnak a vesztegetési botrány egykor egyenruhás gyanúsítottjai, akik közül az ügy kirobbanásának harmadik napján őrizetbe vett G. Imre és K. Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítását pénteken hagyhatja jóvá a bíróság – értesült a Magyar Nemzet.

A lap ügyvédi forrásokból úgy tudja, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két egykori magas beosztású főtisztje az ügyben elsőként meggyanúsított rendőrökhöz és Vizoviczki Lászlóhoz hasonlóan még három hónapig rács mögött maradhat.

A Magyar Nemzet információi szerint G. Imre és K. Attila esetében a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megalapozottnak találta az ügyet vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványát, amely szerint a volt rendőrök szabad lábra kerülése esetén fennáll a szökés-elrejtőzés, illetve a sikeres eljárás akadályozásának veszélye. A döntés nem jogerős, mert az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Az eljárásban a több szórakozóhelyben is érdekelt Vizoviczki László bizalmasának tartott V. István esetében – akit főnökével együtt az elmúlt hónap elején helyeztek előzetes letartóztatásba – június 29-én a bíróság házi őrizetre enyhítette a vele szemben elrendelt kényszerintézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik