Közélet

Rendőrmaffia: átvilágítják a vezérkart

vizoviczki(960x640)(1).jpg (vizoviczki)
vizoviczki(960x640)(1).jpg (vizoviczki)

A Blikk szerint VIP cellába kerültek a rendőrök.

A lap által az évszázad korrupciós-botrányának nevezett ügyben érintett rendőröket elkülönítésre szolgáló cellákba helyezték el saját érdekükben. Ők ugyanis nagy veszélynek vannak kitéve, számos olyan bűnözővel ülhetnek együtt, akiket éppen ők jutattak rács mögé – emlékeztet a Blikk.

A gyanú szerint a rendőrök több százezres, illetve milliós havi apanázst kaptak éveken át azért, hogy Vizoviczki László szórakozóhelyeit megvédjék, a vállalkozó konkurenciáját razziákkal zaklassák. A Blikk úgy tudja, a rendőrség teljes vezérkarát átvilágítják. Főleg arra kíváncsiak, változott-e az anyagi helyzetük az elmúlt időben. A gyanúsított rendőrök családtagjait is ellenőrzik.

Mint korábban megírtuk, az ügy kapcsán a Belügyminisztériumban felgyorsították annak a törvényjavaslatnak az előkészítését, amely lehetővé tenné, hogy a jövőben bármikor ellenőrizhetők legyenek azok a vezető, felelős beosztású bűnüldözők és köztisztviselők, akik állami vagy más védendő titkok kezelésére jogosultak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik