Közélet

Karambolozott Áder János

Áder János (Áder János)
Áder János (Áder János)

A balesetben sem a köztársasági elnök, sem más nem sérült meg.

Nekihajtott az államfő szolgálati gépkocsijának egy szabálytalanul közlekedő autós csütörtök reggel a fővárosban. A balesetben sem Áder János, sem a vétkes gépkocsivezető nem sérült meg – tájékoztatott a Terrorelhárítási Központ (TEK).

A különösen védett személyt szállító autókonvoj a XII. kerületi Istenhegyi úton haladt a Déli pályaudvar irányába, amikor a Németvölgyi út felől érkező Ford vezetője nem adta meg az elsőbbséget, és  kocsijával nekiütközött az elnöki gépjárműnek – olvasható a közleményben.

Áder Jánost testőrei átültették egy másik autóba, és az elnök folytatta útját napi programjának megfelelően – tudatta a Terrorelhárítási Központ.

Áder János információink szerint az InfoRádióba ment, ahol egy ma este sugárzandó interjút vettek fel vele. A beszélgetésben szó esik arról, hogy a köztársasági elnök tegnap megkapta a hivatalos meghívót az izraeli államfőtől a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezésre. Áder János bejelentette, ott lesz, és nagy várakozással tekint a tárgyalás elé Simon Peresz államfővel. “Miután köztársasági elnökként vállaltam a Wallenberg-év fővédnöki tisztét, mi sem természetesebb, hogy ezt a felkérést elfogadom” – hangsúlyozta az államfő.

Vasárnap egy jeruzsálemi lap azt írta, hogy Kövér László meghívását visszavonta Izrael, mert a magyar házelnök részt vett Nyírő József újratemetési kísérletén. A házelnök kabinetfőnöke ugyanakkor azt mondta: már korábban jelezték Izraelnek, hogy szervezési okok miatt nem Kövér László, hanem Áder János képviseli Magyarországot a rendezvényen.

Áder kapált, Elie Wiesel üzent Kövérnek
A Medián népszerűségi listáját is vezető köztársasági elnök szerdán a Tolna megyei Belecskén járt, ahol kapát kaptunk tőle. Riportunk itt olvasható.
A Kövér-Nyírő-botrány kapcsán a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét a közelmúltban visszaküldő Nobel-békedíjas Elie Wiesellel egy magyar lap készített interjút – összefoglalónkat erről itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik