Közélet

Ezt is megúszta a bankrablással vádolt rendőr

bíróság (ítélet)
bíróság (ítélet)

Korábban garázdaság miatt egy év próbára bocsátották. Most bankrablással vádolták, de a bíróság felmentette.

Az ügyészség azzal vádolta meg a rendvédelmi szervek alkalmazottjainak ellenőrzését végző rendőri szerv őrnagyát, hogy 2010. május 18-án szolgálati autóval a pénzintézethez hajtott, majd a szolgálati pisztolyával fenyegetőzve 258 ezer forintot zsákmányolt.

Két kollégája őt vélte felfedezni a biztonsági kamerák felvételei alapján, és a rabló autója is hasonlított arra, mellyel aznap a rendőrtiszt közlekedett.

Az őrnagy az eljárás közben végig következetesen tagadta bűnösségét, és többször hangoztatta: ki fog derülni, hogy nem ő az elkövető. Azt mondta, a rablás napján pénzt vett ki egy bankfiókból adóhátralékának befizetéséhez, egy benzinkútnál sört, egy boltban cigarettát vásárolt, majd találkozott egy informátorral, közben kikapcsolta a mobiltelefonját.

A görcsönyi pénzintézetben régóta nem járt, a rablásról a feleségétől értesült. Dömös Zoltán korábban kitért arra is, a szülei Görcsönyben élnek, és hallotta, hogy a helyi bankfiókban kevés pénz van. Mint mondta, ha ő rabolt volna, biztosan másképp követi el a bűncselekményt, például kesztyűt húz, csökkentve a lebukás veszélyét.

A bíró, a szerdai elsőfokú döntés indoklásában rámutatott: bár vannak a vádlott bűnösségére utaló jelek, a tanúk vallomásai, és a szakértői vizsgálatok eredményei, de a kutyákkal elvégeztetett szagazonosítás sem bizonyította, hogy a bűncselekményt egészen biztosan ő követte el.

A rendőr és védője tudomásul vette a döntést, az ügyész a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett, így az ügy tárgyalása a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik. A rendőr őrnagy korábban is állt már bíróság előtt. Kilenc évvel ezelőtt garázdaság miatt egy év próbára bocsátották, de rendőrként tovább dolgozhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik