Közélet

Magányos nőkre vadászott az éjszakai késelő

keselo(1)(210x140)(1).jpg (késelő)
keselo(1)(210x140)(1).jpg (késelő)

A férfit kedd hajnalban fogták el, miközben éppen újabb áldozatát próbálta kirabolni. Módszere ismét brutális volt.

Ahogy arról a Hír24 elsőként beszámolt, vasárnap hajnalban az Epreserdő utca egyik megállójában életveszélyesen megsebesítettek egy nőt. A rabló késsel fenyegette, az értékeit akarta. Hiába jutott zsákmányhoz, mégis szúrt, méghozzá a hasát célozta. Mindezt azért, mert áldozata kiabálni kezdett. A nő életveszélyes sérülésekkel került kórházba, úgy tudjuk, életmentő műtéten esett át.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden közölte, elfogták a támadót. A részletekről szerdán, sajtótájékoztatón számoltak be. A gyanúsítottat a zuglói rendőrök szúrták ki a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál. Szemtanúi voltak annak, ahogy ismét megpróbált kirabolni egy nőt. Az akkor még ismeretlen férfi áldozata nyakához kést szorított és elvette táskáját.

Kihallgatásán kiderült, a kegyetlen támadó nem először rabolt, és kését is többször használta már. Rendszerint azokra a nőkre csapott le, akik az éj leple alatt egyedül sétáltak, várakoztak. A legtöbb bűncselekményt Zuglóban követte el.

Május végén a Hungária körút és Varannó utca közötti területen – életveszélyes sérüléseket okozva – szúrt nyakon egy nőt, majd elszaladt a táskájával. Őt gyanúsítják egy másfél héttel későbbi támadással is, amely szintén a XIV. kerületben történt a, Hungária körút közelében, egy földúton. Egy nő vált áldozattá, de ő megúszta szúrás nélkül, könnyű sérülésekkel. A rabló a földre rántotta és többször megütötte.

A férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés, illetve rablás miatt indult eljárás. A támadó jelenleg őrizetben van és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik