Közélet

Eljött a gyilkos villámok ideje

villám (villám, zivatar, )
villám (villám, zivatar, )

Magyarországon elsősorban május közepétől augusztus végéig kell számítani villámlással járó viharokra, ebben az időszakban fontos ügyelni a villámcsapás által okozott károk és sérülések megelőzésére - figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Magyarországon évente 20-40 embert ér villámcsapás. A balesetek többsége nyílt területen következik be. A villámok a legkisebb ellenállású utat követik, így az élő szervezetek alacsony villamos ellenállásuk miatt potenciális veszélynek vannak kitéve. Egy kisebb villámcsapás által okozott áramütés is azonnali szívleálláshoz, halálhoz vezethet.

Az OKF azt tanácsolja: villámláskor senki ne maradjon nyílt területen, ehelyett autóba vagy épületbe húzódjanak be vihar idején. Ha ez nem megoldható, akkor se tartózkodjon senki vízben, nagyobb fémszerkezetek, illetve magányos vagy erdőszéli fa közelében.

2010-ben tizenegy, tavaly hat tűzesetet okozott villámcsapás. Valamennyi baleset június-augusztusban történt. Idén májusig két ilyen eset. Az OKF a villámhárító, illetve a szakszerűen kiépített túlfeszültség-védelmi rendszer fontosságára figyelmeztetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik