Közélet

Rendőrmaffia: tejeltek a drogdílerek

korrupció (korrupció)
korrupció (korrupció)

A Blikk információi szerint vádalkut kötött néhány drogdíler a hatóságokkal Vizoviczki László ügyében.

A lap úgy tudja, egy hónapokkal ezelőtt felszámolt kábítószer-hálózat tagjai vallottak arról, mi folyt a vállalkozó érdekeltségi körébe tartozó szórakozóhelyeken. Elmondták, hogy egy-egy éjszaka hatvan–százezer forintot kellett leadniuk a bevételből azért, hogy zavartalanul árulhassák a kábítószert. Attól nem kellett félniük, hogy drograzziát tartana a rendőrség. Az ügyön dolgozó nyomozócsoport azt is vizsgálja, létezett-e bűnszervezet, amely átszőtte az alvilágot és a rendőrséget. A drogdílereken kívül prostituáltakat is kihallgatnak. Arra kíváncsiak, mit tudtak a szórakozóhelyeken folyó üzelmekről.

Közben a Magyar Nemzet arról ír, hogy napokon belül dönt a Fővárosi Törvényszék azokról a fellebbezésekről, amelyekben a rendőrségi vesztegetési botrány kapcsán előzetes letartóztatásba helyezett vezető beosztású rendőrtisztek, valamint a bűncselekménnyel meggyanúsított Vizoviczki László és alkalmazottja emelt kifogást a kényszerintézkedés ellen.

Az ORFK szóvivője a köztévében azt mondta: lesznek még gyanúsítottak. Garamvölgyi László közölte: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de nem véletlen, hogy a bíróság előzetesbe helyezte a korrupcióval gyanúsított rendőri vezetőket. A szóvivő úgy látja, a rendőrségen belül szurkolnak azért, hogy kiderüljön az igazság. Szavait ugyanakkor árnyalta,hogy a BRFK egykori kiemelt operatív főnyomozója a Lánchíd Rádióban azt mondta: csak akkor lesz átrendeződés, ha a „fej” megvan.

A Népszava szerint a rendőrség teljes állományában zavart keltett az ügy. Sokan nem hiszik el, hogy a belügyi vezetés “kíméletlenül” felszámolja a rendőri korrupciót. Egymás között néven neveznek számos olyan rendőri, belügyi vezetőt, akikről állítják, milliárdokat kerestek különféle állami beruházásokkal. A lapnak egy informátor azt mondta: még nagyobb gond, hogy a belső elhárítás fölrúgott egy olyan “ezeréves szabályt”, mely szerint fedett nyomozót, titkos munkatársat nem hurcolnak meg a nyilvánosság előtt. A többi, az alvilágba hivatalból beépült kiváló tiszt mit gondol most magában? A titkos nyomozók mostantól nem feltétlenül törik össze magukat a testületért, inkább a biztonságukért aggódnak – tette hozzá. A Népszava egyébként úgy tudja, Tóth Tamás budapesti főkapitány pozíciója nemhogy nem ingott meg a botrány miatt, de magasabb helyen egyenesen őt szemelték ki Hatala József országos főkapitány helyére. Tóth Tamás édesanyja a Fidesz főkönyvelője – emlékeztet ennek kapcsán a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik