Közélet

Újra kiürítik a XX. kerületi iskolát – újabb rosszullétek

iskolai-rosszullet(210x140)(1).jpg (ingyenes, )
iskolai-rosszullet(210x140)(1).jpg (ingyenes, )

Az iskolásokat dél körül visszaengedték az épületbe, de újabb öt gyerek jelezte, hogy rosszul van.

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Hír24-nek elmondta: a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanulói közül huszonketten jelezték, hogy rosszul érzik magukat. Az épületet kiürítették, körülbelül kétszáz diák várakozott az utcán, míg a tűzoltók az iskola levegőjét megvizsgálták. A speciális műszerek veszélyes anyagot nem jeleztek, így a diákok visszatérhettek a termekbe.

A XX. kerületi János utcai iskolában dél körül újabb öt gyerek jelezte, hogy fáj a feje és hányingere van, így a katasztrófavédelem úgy döntött, biztonsági okokból újra kiürítik az épületet. A gyerekek sorsáról ezekben a percekben döntenek, egyelőre nem tudni, hogy hazaküldik őket, vagy újra az utcán kell várakozniuk.

Egyelőre tehát nem tudni, mitől lettek rosszul, a mentők minden érintett iskolást kórházba vittek kivizsgálásra.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint eddig több mint harminc gyereket és fiatalt vittek a Heim Pál Gyermekkórházba, illetve az Erzsébet Kórházba. Előbbibe a 14 éven aluliakat, utóbbiba az idősebbeket szállították kivizsgálásra. A mentőszolgálat sajtóügyeletese végleges adatokat későbbre ígért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik