Közélet
west balkan (west balkan, )

West-Balkán – fogházban látná az ügyész a vádlottakat

A vádlottak viszont tagadták bűnösségüket. Hárman vesztek oda a másfél évvel ezelőtti tragédiában.

Az ügyész szerdai vádbeszédében letöltendő fogházbüntetés kiszabását kérte a West-Balkán-ügy vádlottjaira a Pesti Központi kerületi Bíróságon. A pesti szórakozóhelyen tavaly, január 15-én történt a szörnyű baleset, három fiatal lányt tapostak halálra, miután pánik tört ki a hatalmas tömegben. A mentők fél órán át küzdöttek a fiatalok életéért, hiába.

Az ügyészség négy ember – a West-Balkánt ügyvezetőként bérbe adó Sz. Győző, K. Tamás és Cs. József rendezvényszervező, illetve a program biztonságáért felelős H. István – ellen emelt vádat halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A vádlottak a törvény értelmben nyolcéves szabadságvesztéssel is sújthatók. Az ügyészség álláspontja szerint az érintettek a rendezvénnyel kapcsolatban hanyag módon megszegték a rájuk vonatkozó szabályokat, előidézve ezzel a tragédiát.

Korábban egyébként az elsőrendű vádlott ügyvédje kifogásolta, hogy a feszített tempójú nyomozás közben a hatóságok nem tárták fel kellő alapossággal az ügy minden részletét. Erre utal többek között az, hogy még mindig nem tisztázott, kitől származott a késelésről szóló, pánikkeltő rémhír.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.