Közélet

Elfogták a pécsi valutaváltó gyilkosait

bilincs (előzetes letartóztatás, )
bilincs (előzetes letartóztatás, )

Az egyik gyilkos az áldozatnál takarító 17 éves lány.

A három ember hétfőről keddre virradó éjjel került kézre. Lakásukon lefoglalták az áldozat otthonából elvitt értékek egy részét is – mondta Fellegi Norbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A gyilkosságot a gyanú szerint az áldozatnál takarító 17 éves lány, annak 35 éves anyja és az idősebb nő 42 éves élettársa követte el.

A két nő beismerő vallomást tett, mindhárman őrizetben vannak, előzetes letartóztatásukról szerdán dönt a bíróság. Ha bűnösségük bebizonyosodik, a két felnőtt életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.

Fellegi Norbert az elkövetés módjáról és arról, hogyan akadtak a gyilkosok nyomára, nem kívánt nyilatkozni. A zsákmánnyal kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a támadók jelentős értéket vittek magukkal. Korábbi sajtóértesülések szerint a férfit több mint tíz késszúrással ölték meg.

A bűnügyi osztályvezető arra a kérdésre, hogy volt-e szexuális kapcsolat az áldozat és a nála takarító 17 éves lány között, és jártak-e hozzá más nők is takarítani, azt mondta, lehet, hogy volt testi kapcsolat közöttük, hiszen a férfinak kiterjedt kapcsolatrendszere volt.

A 62 éves bosnyák származású, magyar állampolgárságú valutaváltó holttestére május 29-én reggel találtak rá kertvárosi lakásában. A rendőrség akkor szűkszavúan nyilatkozott az ügyről, csak annyit mondtak, a szomszéd értesítette őket a történtekről, illetve, hogy emberölés miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik