Közélet

Ámokfutó csempészt üldöztek az M3-on

Ötven kilométeren át üldözték az éjjel a rendőrök az olasz rendszámú autóval közlekedő bűnözőt.

Bő ötven kilométeren keresztül menekült egy cigarettacsempész az M3-as autópályán a pénzügyőrök és a rendőrök elől szombatra virradó éjszaka. A sofőr az autót hátra hagyva végül eltűnt az üldözők szeme elől – közölte a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságának pénzügyőrei az M3-as görbeházi pihenőjénél akartak ellenőrizni egy olasz rendszámú személyautót, a jármű sofőrje azonban nem reagált a megállító jelzésre, sőt gyorsított és tovább hajtott az autópályán Budapest irányába.

A pénzügyőrök üldözőbe vették a járművet és értesítették a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársait, akik a sztráda száznegyvenes kilométerszelvényében próbálták megállítani az autót. A sofőr kikerülte a rendőrségi járművet, majd menekülés közben többször is nekicsapódott a szalagkorlátok és a vele párhuzamosan közlekedő rendőrautónak.

Az olasz rendszámú jármű a mezőkeresztesi lehajtónál végül elhagyta az autópályát, és a település egyik utcájában kerítésnek hajtott. A sofőr elmenekült a helyszínről, a keresése eddig nem vezetett eredményre. A hátrahagyott járműben nagy mennyiségű, összesen 12 530 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak, a dohánytermék értéke meghaladja a hétmillió forintot.

A NAV pénzügyőrei a cigarettát és az autótó lefoglalták, és költségvetési csalás elkövetése, valamint közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik