Közélet

Lakosokként 10 centet követeltek az ukrajnai robbantók

robbantás (robbantás, gránát, )
robbantás (robbantás, gránát, )

A titkosszolgálat nyomozói elfogták az áprilisi kelet-ukrajnai robbantás-sorozat elkövetőit - jelentette be Viktor Psonka főügyész.

“Minden bizonyíték a rendelkezésünkre áll, ami alátámasztja, hogy az elfogott négy személynek közvetlen köze van a robbantásokhoz” – közölte Ukrajna legfőbb ügyésze. A vádemelés azonban egyelőre nem történt meg, az ugyanis még a nyomozás során fog kiderülni, hogy megállja-e a helyét a terrorcselekmény elkövetésének vádja.

Mint kiderült, az elkövetők már néhány nappal a robbantás-sorozat után előálltak a követelésükkel, amelynek tényét azonban a hatóságok nem hozták nyilvánosságra. A rendőrséghez és a titkosszolgálathoz sms-üzenetek és elektronikus levelek érkeztek, amelyekben a robbantók újabb merényletek elkövetésével fenyegetőztek, ha nem kapják meg az általuk megjelölt váltságdíjat – mondta el Igor Kalinyin, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) igazgatója. Az összeget egyszerűen számolták ki, ugyanis minden ukrán állampolgár életéért 10 centet kértek, így kerekedett a summa 4,5 millió dollárra.

Azt egyelőre nem tudni, hogyan bukkantak az elkövetők nyomára. A legfőbb ügyész csupán annyit árult el, hogy az ukrán államfő által felajánlott 2 millió hrivnya (közel 250 ezer dollár) összegű nyomravezetői díj okvetlenül kifizetésre fog kerülni.

Dnyepropetrovszkban április 27-én robbant fel négy pokolgép a déli órákban, a város különböző pontjain. A szemétgyűjtőkbe rejtett, 160-300 gramm trotilnak megfelelő erejű robbanószerek detonációjakor 31 járókelő – köztük 10 gyerek – sérült meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik