Közélet

Tűz a gyermekotthonban – egy lány még szökésben van

A súlyos magatartási zavarokkal, drogproblémákkal küzdő lányok közül heten akartak megszökni, már csak egy lányt keresnek.

Mint arról a Hír24 beszámolt, szombat éjjel tűz ütött ki a IV. kerületi Kornis Klára Gyermekotthon egyik szobájában. A tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, így senki nem sérült meg, de a fiatal lakók közül heten megszöktek.

Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a fiatal lányok közül hatot még vasárnap megtaláltak, jelenleg még egy körözés van érvényben eltűnés miatt. A lányok ellen közveszélyokozás miatt indult eljárás, de gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek.

A 14 és 18 év közötti fiatalok súlyos magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdenek. Többségük drogfüggő, és korábban már követett el valamilyen bűncselekményt. Nem ez volt az első szökési kísérletük, többen hosszabb ideig voltak szökésben, pár nappal az eset előtt kerültek vissza az intézménybe.

A lányok terve az volt, hogy felgyújtják az egyik matracot, majd a kavarodásban megszöknek az épületből. Szökésüket nem bízták a véletlenre, még a tűzoltó készüléket is kiürítették, hogy lassítsák az oltást. Szerencsére a tűzriasztó rendszer működött, így a felügyelők hamar értesíteni tudták a tűzoltókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik