Közélet

4 millióért zombisították édesanyját

Zombivá tették édesanyját az Arany Alkony Idősotthonban – állította egy férfi, aki csatlakozna a Célpont feljelentéséhez.

Az Arany Alkony Idősotthon több lakójának életét úgy rövidítették meg, hogy megszokott gyógyszerük helyett új orvosságot adtak nekik. Ezt állította korábban – egymástól függetlenül – két dolgozó a Hír TV oknyomozó műsorának. A Célpont munkatársai feljelentést tettek emberölés gyanújával a rendőrségen.

A műsor után jelentkezett egy férfi, aki csatlakozna a feljelentéshez. A Magyar Nemzet szerint azt mondta: az intézetben zombisították édesanyját, aki 2009-ben került az Arany Alkonyba, három hónappal később pedig meghalt. A család négymillió forintot fizetett az egészségügyi szolgáltatásért.

Az otthonokat egy egyházi misszió üzemeltette, de az egészségügyi ellátásra nem velük szerződtek az idős lakók. A misszió vezetője, Erdős János azt mondta: az egészségügyi szolgáltatásért az a Medicatus-cégcsoport felel, amely az épületek tulajdonosa, és az üzemeltetés is hozzá kerülhet.

A Fővárosi Kormányhivatal vezetője szerint kényszerhelyzetben vannak, a legkisebb rosszként választanák, hogy az ingatlan tulajdonosa a jelenlegi finanszírozás mellett üzemeltesse az idősotthont. Ha azonban igazolódik, hogy valóban bűncselekmény történt, akkor ezt a kérdést természetesen újra kell gondolni – tette hozzá Pesti Imre. A Medicatus Zrt. vezérigazgatója nem állt a Hír Televízió kamerái elé.

Az Arany Alkony magánidősotthon-hálózat akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy 1300 idős ember sorsa bizonytalanná vált, mert a fővárosi kormányhivatal visszavonta a működési engedélyt az ingatlanok használatának rendezetlen jogcíme miatt.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik