Közélet

Rács mögött öt győri drukker – kirabolták a Vidi szurkolóit

A fehérváriaktól a Vidi-sálakat vették el erőszakkal. A támadókat pár perccel később elkapták, rablás miatt indult eljárás ellenük.

Rablás miatt indult büntetőeljárás öt győri focidrukkerrel szemben, akik a vasárnapi Videoton FC – Győri ETO labdarúgó-mérkőzés után megtámadtak három fehérvári fiatalembert. A támadók a Vidi-sálakra utaztak.

Az egyik áldozat vasárnap este jelentette be a rendőrségen, hogy Székesfehérváron, a Budai út – Gáz utca kereszteződésében öten megtámadták őt és két társát. A két tízemeletes panelház közötti füves részen egyszerűen odaléptek hozzájuk, majd kötekedve a rajtuk lévő sálakat követelték. A fiatalok önként nem adták oda, így mindhármukat megverték: egyiküket hasba rúgták, a másikat állon ütötték, míg a harmadikat orrba vágták. Egy sötétzöld Volkswagen Passattal hajtottak el.

A civil ruhás nyomozók a Dózsa György úton figyeltek fel a kocsira, amely a Móri úton hajtott kifelé a városból. Amikor azonban az út szélén a sofőr meglátott egy rendőrautót, jobbra bekanyarodott egy zsákutcába. Hiába fordult vissza, a nyomozók autójukkal útjukat állták. Az autóban megtalálták a három sálat is, ezeket az autóval együtt lefoglalták.

A két 28 éves, a két 32 éves férfit és 30 éves társukat a fehérvári nyomozók rablással gyanúsították meg. Ketten nem tettek vallomást, hárman pedig tagadták a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatásuk után őrizetbe vették őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik