Közélet

Gázcsonk lángolt Szentendrén

A gázszolgáltató munkatársai péntek kora este kiiktatták azt a vezetéket, amely az égő gázcsonkot táplálta a szentendrei Makkos utcában - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Loch Erika elmondta: a lakók este hét óra után visszatérhettek otthonukba, és jelenleg már csak a gázszolgáltató szakemberei tartózkodnak a helyszínen. A tűzben senki sem sérült meg, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség – tette hozzá a szóvivő.

A gázcsonk egy avartűz miatt lobbant lángra péntek délután; a tűz okozója ellen eljárás indult – közölte korábban a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese. Szabó János tájékoztatása szerint a Tigáz munkatársainak fel kellett tárniuk a sérült csonkkal összeköttetésben lévő föld alatti szerelvényt, hogy a szakaszt el lehessen zárni. Biztonsági intézkedésként 28 épületből 35 lakót kiköltöztettek.

Az MTI tudósítója délután arról számolt be, hogy a tűz a Pismány oldalában lévő, helyenként meredek területen keletkezett. A lakók a környékbeli utcákban kempingszékeken ülve, kezükben vizes flakonnal türelmesen várták, hogy a hatóságok megszüntessék a lezárást a mintegy 300 méteres sugarú körben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik