Közélet

27 év fegyház a ceglédi gyilkosoknak

A gyilkosok egy idős asszonyt öltek meg 12 ezer forintért. A pénzt pár óra alatt elitták.

A bíróság első fokon társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés, valamint készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés miatt találta bűnösnek M. Pétert és M. Rolandot. Előbbi 13, utóbbi 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kapott. A két férfi előzetes letartóztatásban maradt.

M. Péter és M. Roland 2010 februárjában saját házában fojtotta meg a 66 éves, egyedül élő nőt, hogy pénzhez jusson. A gyilkosság után a lakásban talált 12 ezer forintot, valamint egy négyezer forint fedezetű bankkártyát vittek magukkal.

Szalay Csaba bíró az ítélet indoklásában elmondta: a bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe az ilyen jellegű bűncselekmények elterjedtségét. Azt, hogy ittas állapotban, társtettesként idős ember sérelmére követték el a bűncselekményt, valamint hogy megsértették a magánlakás sérthetetlenségét. Enyhítő körülménynek számított, hogy mindketten büntetlen előéletűek, valamint hogy mindkettőjük egy kiskorú gyermekről gondoskodik. Az ítélet kiszabásakor a bíróság mérlegelte azt is, hogy az elsőrendű vádlott, M. Péter az elejétől beismertette tettét és segítette a hatóság munkáját. Mindkét férfi fellebbezett, hogy enyhébb büntetést kapjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik