Közélet

Hármas gyilkosság Balatonakarattyán

Egy idős nő és egy házaspár holttestére bukkantak a Veszprém megyei településen, egy családi házban - értesült a Hir24. A rendőrség egy 56 éves férfit keres az ügy kapcsán.

Egy 91 éves asszonynak és két, 60 év körüli hozzátartozójának (egy másik nőnek és egy férfinak) a holttestét találták meg szombat délután a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattyán egy családi házban. Úgy tudni, hogy azáldozatokat már napokkal ezelőtt meggyilkolhatták, feltehetően késsel végeztek velük. Egy családtag talált rájuk, ő riasztotta a rendőröket, akik a ház több helyiségét feldúlva találták. 

Az idős asszony egy baleset után lábadozott az Árpád utcai üdülőövezeti házban, naponta gyógytornász járt hozzá. A szomszédoknak az tűnt fel, hogy már két hete nem látták a lakókat. Egy fiatalember, aki rendszeresen arra fut, azt mondta a rendőröknek, hogy a legutóbb március 28-án látott a ház előtt egy idegen férfit, akiről feljegyzést is készített.

A fiatalabb női áldozat 50 év körüli férfi ismerősét gyanúsítja a rendőrség a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattyán történt hármas gyilkosság elkövetésével – tudta meg az MTI rendőrségi forrásból szombaton kora este. A férfi ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Hír24-nek egyelőre annyit mondott: egy 56 éves férfit, bizonyos Kázmér Andrást keresnek a gyilkosság kapcsán. Azt egyelőre nem közölték, az említett személyt pontosan miért akarják megtalálni. Körözést adtak ki egy kocsira is. A HRZ 821-es rendszámú, Nissan Primera típusú szürke autó – amely az egyik áldozaté volt – eltűnt a helyszínről. A keresett férfiról készült kép megtekinthető itt.

Cikkünk folyamatosan frissül!

A gyilkosságok helyszíne. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik