Közélet

Hitt a nyugdíjas az alkoholszagú álrendőröknek

Pár óra alatt elfogtak egy trükkös tolvajt a rendőrök Esztergomban. A 27 éves hajléktalan egy 83 éves nénit tévesztett meg és szerzett tőle 8 ezer forintot. A tolvaj társát még keresik.

A két férfi csütörtökön reggel hétkor csengetett be az első az idős asszony emeleti otthonába. Azt állították, hogy rendőrök és minden készpénzt ellenőrizniük kell, mert hamis bankók kerültek forgalomba. A néni hitt a két férfinak, annak ellenére, hogy erős alkohol szagot árasztottak és a ruházatukra is ráfért volna már egy nagymosás – írja a kemma.hu.

A néni megmutatta, hol tartja spórolt pénzét, majd a tolvajok, mondván, hogy az idős asszony pénze hamis, magukkal vitték a pénzköteget.

A nyugdíjas nő később rájött, hogy nagy hibát követett el, mikor beengedte otthonába a két idegent és odaadta nekik a pénzét. Felhívta a rendőrséget, ahol cáfolták, hogy rendőr járt volna a lakásban.

Az igazi rendőrök a néninek elmondták, hogy trükkös tolvajok áldozata lett és megkérték őt, hogy részletesen mesélje el a történteket és azt, hogy nézett ki a két férfi.

Esztergomban nem ez volt az első álrendőrös eset és a nyomozók ekkor már gyanakodtak egy férfira. A kapott adatok alapján egyértelművé vált számukra, hogy kit kell keresni és kora délután már el is fogták a 27 éves esztergomi hajléktalant, aki 3 bűncselekmény elkövetését ismerte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik