Közélet

Holttest a szemétkupac alatt Kőbányán

A kertben, amelyben a ház állt, embermagasságig állt a szemét.

A rendőröket kedd este hívták a X. kerületi Juhász utcába egy idős férfi eltűnése miatt. A szomszédok már napok óta nem látták a bácsit, ezért értesítették az egyenruhásokat. A 700 négyzetméteres kertet teljesen ellepte a szemét.

A kupac közepén egy 80 négyzetméteres házikó állt, amelyet nehezen, a hulladékok között vájt úton lehetett csak megközelíteni. A helyszínre ezért tűzoltókra is szükség volt.

A bejárathoz ugyancsak nehézkes volt eljutni, az ablakot a tűzoltók eltávolították, majd körülbelül négy-öt köbméternyi szemetet kellett elmozgatniuk, hogy a rendőrök be tudjanak menni – tudta meg a Hír24 Kisdi Márk Mátétól, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

A holttest az épületben volt, a szeméthalom alatt. Keresőkutyák találtak rá. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint idegenkezűség nem merült fel, vagyis az idős férfit biztosan nem lett bűncselekmény áldozata. Az ügyben közigazgatási eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik