Közélet

A börtön kapujában akadt horogra a betörő

A fiatal férfi éppen akkor szabadult, amikor lecsaptak rá.

A 28 éves fiatalember még február végén tört be a komáromi Duna Áruházba ahonnan készpénzt, arany ékszereket és mobiltelefonokat vitt el több mint egymillió forint értékben. Kiderült, az akkor még ismeretlen tolvaj a tetőn át jutott be az épületbe, oda pedig a fűtéscsövön mászott fel.

A nyomozók a betörés módja alapján kezdték el keresni a tettest. Feltételezésük szerint a bűncselekményt egy jó fizikumú, fiatal személy követhette el, akinek nem ez lehetett az első “bevetése”. Az ellopott értékek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nyilván vevőkörrel is rendelkezik. Vagyis minden jel arra mutatott, hogy nem egy kezdővel állnak szemben.

Számba véve a lehetséges gyanúsítottakat, a nyomozók lépésről lépésre szűkítették le a kört, mígnem már csak egyvalaki maradt a “listán”. A 28 éves komáromi férfit először lakhelyén keresték, de kiderült, ott hiába, ugyanis korábbi vagyon elleni bűncselekménye miatt kiszabott büntetését töltötte Baracskán, ahonnan éppen csütörtökön készültek kiengedni.  A férfi nem élvezhette sokáig a szabad levegőt, a börtönkapuban a komáromi nyomozók várták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik