Közélet

Tábort szervez a Véderő

A szűkszavú felhívásban csak az időpontot közölték, a pontos helyszínt nem.

A Kuruc.info honlapjára múlt hónap végén került fel a véderősök felhívása. A szervezet április 14-15-re szervez tábort, ám a pontos helyszínt nem adták meg. Csupán annyit írtak, Pest megye déli részén lesz a kétnapos esemény. Egy e-mail címet is feltüntettek, ezen keresztül jelentkezhetnek a véderősök. Azokat, akik még nem tagjai a szervezetnek, a helyszínre várják.

A Véderő holnapja továbbra is elérhetetlen, rákattintva a „weboldal blokkolt” üzenet látható. Az oldalt tavaly tavasszal zárolta a szolgáltató a tartalma miatt. A szervezet ugyanakkor megtalálható a Facebookon, ahová szintén kikerült a két hét múlva esedékes táborról szóló felhívás.

Egy február végén közzétett bejegyzésben a Véderő Főparancsnoksága azt írja, egy ötlet fogalmazódott meg bennük, miszerint létre akarnak hozni „egy saját Országos Nemzeti Kiképzőbázist, ahol minden nemzeti oldalon álló szervezet, kötetlenül és zavartalanul végezheti a felkészítését a saját egységeinek, gyakorolhatja a haza védelmére való felkészülést, amíg e kis idő hátra van az elkerülhetetlen harcig, elsajátíthatja a honvédelmi, és egyéb ismereteket.”

Szó esik arról is, hogy az ideális terület adottságait tekintve nagyjából másfél focipályányi nagyságú, erdős, dombos, sziklás, patakos, és saját kézben van. Közlik azt is, hogy a későbbiekben „diszkrétebb módon oldják meg a beszélgetést”. „Mindenki bujkál különböző erdőkben, területeken és ki tudja hol. Ez, ha létre tudjuk együtt hozni, meg fog szűnni” – olvasható a közösségi oldalon. Leírják azt is, hogy a területet be kell keríteni, el kell szeparálni a külvilágtól, erre pedig a legalkalmasabb a magas, nem átlátható kerítés. Mint mondják, veszteniük nincs már mit, de visszanyerhetnek mindent.

A Hír24 kereste a rendőrséget is az ügyben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon azt mondták, nem tudnak a rendezvényről, nem érkezett hozzájuk bejelentés, jelzés. Az Országos Rendőr-főkapitányság pedig egyelőre annyit közölt, amennyiben jogsértést észlelnek, a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján a szükséges intézkedéseket megteszik.


A képre kattintva galéria nyílik a tavalyi meghiúsult tábor nyitónapjáról
Fotó: Kummer János

Az említett szervezetről tavaly tavasszal igen sokat lehetett hallani a Gyöngyöspatán zajló események kapcsán. A Heves megyei településen március elsején jelent meg a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, melynek tagjai a bűncselekmények megnövekedett számával indokolták jelenlétüket. Azt állították, ezekért a helyi romák egy része tehető felelőssé. Akkor döntöttek úgy, hogy járőrözésbe kezdenek, amikor egy férfi öngyilkos lett. Egyes hírek szerint az idős ember azért dobta el az életét, mert évek óta zaklatták őt.

Később a véderősök is megjelentek a faluban, kiképzőtábort szerveztek. A falubeliek megijedtek, hiszen akkor már hosszú hetek óta feszültség uralkodott Gyöngyöspatán. A háromnapos rendezvény végül meghiúsult, alig fél órával azelőtt, hogy megkezdődött volna, rendőrök jelentek meg, és többeket bevittek. Köztük Eszes Tamást, a Véderő parancsnokát. A félkatonai szervezet vezetője 2011 novemberében, gyöngyöspatai otthonában felakasztotta magát.

Tavaly márciusban egyébként Orbán Viktor azzal bízta meg Pintér Sándor belügyminisztert, hogy állítsa meg a félkatonai szervezeteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik