Közélet

Péniszharapás miatt előzetesben az egykori tanár

Kiskorú veszélyeztetése miatt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy kiskunhalasi tanárt. Még egy korábbi ügy került az ügyészség elé.

A férfi a Szilády Áron Református Gimnázium egy volt tanára, akit huszonnégy rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítanak. A feljelentés előtt a tanár ellen fegyelmi eljárást indított az iskola, ezután kirúgták az állásából.

A bíróság azért helyezte 30 napra előzetes letartóztatásba, hogy a nyomozás menetét ne tudja befolyásolni. Annyit tudni, hogy a nyomozók tanúkat hallgatnak ki, és igazságügyi pszichológust is bevontak az ügybe.

A baon.hu azt írja, hogy a fegyelmi eljárás azután indult a férfi ellen, hogy az iskola kollégiumában egy 9.-es fiú megharapta szobatársa nemi szervét. A harapós és a „sérült” fiú is az egykori tanár osztályába járt. Utóbbit a kollégium eltanácsolta, nem sokkal később a szülők az iskolából is elvitték. Ebben az ügyben született feljelentés a kiskunhalasi ügyészségen.

A lap szerint az ügyészséghez eljuttatott dokumentumok közé került egy, a Facebookon váltott üzenetsorozat is, mely terhelő lehet az iskolából eltávozó tanárra nézve.

A „baráti” beszélgetések egy zárt csoport tagjai közt zajlottak a közösségi portálon, azokat csak a csoport tagjai, vagyis a távozó osztályfőnök és a kilencedikes osztályának fiú tagjai láthatták. Ezekben az üzenetekben egy, az ügyet jól ismerő informátorunk szerint nyomdafestéket nem tűrő, obszcén megfogalmazások olvashatók a tanártól és a diákoktól egyaránt.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint február 28-án érkezett feljelentés a kiskunhalasi középiskolából a Kiskunhalasi Ügyészséghez. Az iratok áttanulmányozása után az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A helyi rendőrkapitányság eddig körülbelül 20 fiatalt hallgatott ki tanúként szülő vagy törvényes képviselő jelenlétében. Hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki az iskola volt tanárát, a 38 éves kiskunhalasi férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik