Közélet

Tűzoltók buktatták le a páncélszekrény-tolvajokat

Egy lángoló fészer, egy kamerafelvétel és egy mikrobusz lett a tolvajok veszte.

A rendőrök egy háromfős társaságot állítottak elő. A csapat egy 150 kilogrammos páncélszekrényt emelt egy dorogi családi házból. Az épületbe a bejárati ajtó befeszítésével jutottak be, majd a zsákmányt az udvarban parkoló mikrobuszukba pakolták. Szerencsétlenségükre még javában “dolgoztak”, amikor a szomszédban tűz ütött ki, egy fészer kapott lángra.

Az egyik tűzoltó oltás közben látta, ahogy a fehér mikrobusz kihajt a ház udvarából, és próbál elhajtani a tűzoltóautók mellett. A jármű azonban nem fért el, így visszafordították. A tűzoltó már ekkor gyanakodni kezdett, ezér megjegyezte a rendszámot, sőt, kamerafelvétel is készült róluk.

A rendszám alapján a nyomozók könnyedén azonosították a jármű tulajdonosát, egy 45 éves piliscsabai férfit. Elindultak a gyanúsított otthonához, de már útközben, egy benzinkúton kiszúrták a keresett, ekkor már magányosan álló mikrobuszt. Később kiderült, a kisbuszt azért hagyta hátra tulajdonosa, mert rossz üzemeanyagot tankolt bele. A tolvajra végül otthonában találták rá, és elfogták majd őrizetbe vették. Jelenleg előzetesben van társaival együtt. Egyiküket múlt héten, míg a harmadik gyanúsítottat a napokban fogták el az egyenruhások.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik