Közélet

Kommandósok őrzik a debreceni bíróságot

A szökésben lévő elsőrendű vádlott, Magyar Róbert távollétében kezdődött meg a fekete sereg ügyének másodfokú tárgyalása hétfőn, a Debreceni Ítélőtáblán.

Balla Lajos büntetőtanácsa rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, állig felfegyverzett kommandósok jelenlétében, az ítélőtábla tárgyalóteremmé berendezett aulájában bejelentette: a bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények – egyebek mellett zsarolás, csalás, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés – miatt indult ügyet a héten mind az öt munkanapon tárgyalják. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a fekete sereg szökésben lévő vezetőjét tényleges életfogytiglanra, 28 társát pedig öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre ítélte.

A fekete sereg tagjai prostituáltak futtatásával, illetve védelmi pénzek beszedésével, tartozásbehajtással is foglalkoztak, de nem volt tőlük idegen a fegyveres leszámolás sem. Az ügynek a bandavezérrel együtt 28 vádlottja van. Nem akármilyen társaságról van tehát szó.

Sódor István, a fővárosi fellebviteli főügyész a perbeszédében utalt arra, hogy nem egyedülálló ügyet tárgyalnak, mert több, a Magyar Róbertéhez hasonló bűnszervezet működik az országban, ugyanakkor a magyar kriminalisztika történetében különleges ügyben kell határozatot hozni. Az ügyész lényegében fenntartotta az elsőfokú eljárásban tett indítványát, de az elsőrendű vádlott ítéletén kívül gyakorlatilag az összes vádlott esetében a fegyházban, illetve börtönben letöltendő szabadságvesztés időtartamának növelését, valamennyi esetben a bűnszervezetben történő elkövetés megállapítását indítványozta.

Sódor István perbeszédében támadta az elsőfokú bíróság által két vádlott esetében hozott felmentő ítéletet. Mindkét vádlott – egyikük ügyvéd – esetében a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta. Az ügyész szerint ugyanis az elsőfokú bíróság, bár “minden lényeges és lehetséges bizonyítékot beszerzett, s döntő részben bizonyítékok által megalapozott tényállást állapított meg, (…) a cselekmények minősítésében és a bűnösség megállapítása során vitatható hibákat vétett”.

A vádhatóság szerint Magyar Róbert adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére. A gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapest III. kerületében, egy játékterem előtt. A vádirat emellett számos konkrét zsarolásról, lőfegyverrel elkövetett fenyegetésről, csoportosan elkövetett erőszakos fellépésről számol be.

Magyar Róbert a három éven át tartó előzetes letartóztatását követő házi őrizetből 2010 januárjában szökött meg, azóta nem találják, körözés van érvényben ellene. Kirendelt védője mintegy kétórás perbeszédében elsődlegesen Magyar Róbert valamennyi vádpont alóli felmentését indítványozta, mind mondta: védence “bűnösségét kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítani”. A védő másodlagos indítványában kérte a Debreceni Ítélőtáblát: a felderítetlen, hiányos tényálláson alapuló, ezáltal megalapozatlan elsőfokú ítéletet helyezze hatályon kívül, és kötelezze új eljárás lefolytatására az elsőfokú bíróságot. Harmadlagos indítványában a kiszabott büntetés lényeges mértékű enyhítését kezdeményezte.

Az tárgyalás kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken a további, csaknem 30 vádlott védőjének perbeszédével folytatódik a Debreceni Ítélőtáblán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik