Közélet

Hivatali visszaélés miatt szereltek le egy salgótarjáni rendőrnőt

Az egyenruhás sms-ben értesítette testvérét, hogy közbiztonsági razzia készül.

Hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd leszereltek egy rendőrnőt Salgótarjánban. Az m1 szombat esti Híradójában elhangzott: a salgótarjáni rendőrség bűnügyi és közbiztonsági razziát szervezett a múlt héten, de a titkos akció részletei kiszivárogtak, így többen, akiket érintett volna, elhagyták a várost. A Nemzeti Védelmi Szolgálat kiderítette, hogy a készülő akcióról a kapitányság egyik munkatársa sms-ben értesítette testvérét, ő pedig ezután tájékoztatta ismerőseit is.

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség összehangolt akciót szervezett, a rendőrnő és testvére telefonját is lefoglalták. A rendőrtisztet – telefonjának ellenőrzése után – gyanúsítottként ki is hallgatták hivatali visszaélés bűntette miatt. A Híradó úgy tudja, hogy a rendőrnőt pénteken leszerelték. Az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint Magyarországon tavaly 54 százalékkal nőtt a felderített korrupciós bűncselekmények száma.

Ennek kapcsán Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: “úgy tűnik, mintha korruptabb lenne a társadalom, pedig nem erről van szó, hanem az addig rejtve maradt korrupciós cselekmények közül egyre több kerül felszínre, és egyre többek ellen jár el eredményesen a hatóság”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik