Közélet

Nőkre rontottak az erőszakos rablók

A két fiatal jelenleg őrizetben van.

A két férfi forgatókönyv-szerűen hajtott végre támadásokat a fővárosban. Kiszemelték áldozataikat, akiket vagy egészen a lakásukig követtek, vagy úgy intézték, hogy egy liftbe is szállhassak velük. Mielőtt megtámadták őket, társalogni próbáltak: hol segítséget ajánlottak, hol pedig egyszerűen csak „kedveskedtek”.

A gyanútlan nőket ezután egyik pillanatról a másikra földre rántották, bántalmazták és erőszakoskodtak velük. Elvették az értékeiket, majd a zsákmánnyal együtt elmenekültek a helyszínről.

A rendőrök fotókat mutattak az áldozatoknak, ez lett az agresszív rablók veszte, az egyik támadót ugyanis egyértelműen felismerték. A 19 éves gyanúsítottat előállították majd kihallgatták. A fiatal részletes beismerő vallomást tett, sőt, megnevezte vele egyidős társát is, így hamarosan az ő kezén is kattant a bilincs.

Jelenleg mindkét fiatal őrizetben van, ellenük rablás miatt indítottak eljárást. Emellett a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik