Közélet

Szocpolcsalás: kétszázan a vádlottak padján

A vádlottak között vannak pénzintézeti alkalmazottak, ügyvédek, a házakat tervező építészmérnökök, építtetők és építési vállalakozók is.

Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt csütörtökön a vádirat ismertetésével folytatódott a taktaközi “szocpolcsalásként” ismertté vált ügy tárgyalása a Miskolci Törvényszéken. Az ügyészség Csanádi Bélát, a szerencsi polgármesteri hivatal volt osztályvezetőjét és 201 társát vádolja.

A csaknem két évvel ezelőtt kezdődött első fokú tárgyalás csütörtökön az ügyészi perbeszéddel folytatódott, a védői perbeszédek február 21-én kezdődnek, az ítélethirdetésre feltehetően március 13-án kerül sor.

A vádlottak között vannak pénzintézeti alkalmazottak, ügyvédek, a házakat tervező építészmérnökök, építtetők és építési vállalakozók is. A 2005-2007-es időszakra tehető, szocpolcsalásként ismertté vált ügyben a nyomozást 2007 elején kezdte meg a rendőrség.

A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forintra tehető, ennyivel károsították meg az államot úgy, hogy olyan családokat kerestek meg, amelyek jogosultak voltak a szocpol felvételére.

Kitöltötték a nevükben az igénylőlapokat, elintézték, hogy a bank elfogadja a kérelmet. Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron, Tiszalúcon és Megyaszón több olyan társasházat építettek fel – összesen 43-at -, amelyek lakhatatlanok voltak. Társasházanként 2-4 lakásról van szó, ezek között volt olyan, amelyik csak négy falból és a tetőből állt. Amelyik felépült, az is életveszélyes, vagy lakhatatlan állapotban volt, az építési hatóság azonban megadta az engedélyt ezekre az épületekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik