Közélet

Száz nő az abortuszbotrányban

Gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség azokat a várpalotai nőket, akiken engedély nélküli abortuszt hajtott végre a helyi kórházban az egyik orvos.

A rendőrség az ügyben tavaly szeptemberben indított nyomozást. Az orvost ekkor tartóztatták le magzatelhajtás gyanúja miatt – hangzott el az m1 esti Híradójában.

A gyanú szerint az orvos több mint száz esetben végzett magzatelhajtást, amelyekért alkalmanként 60 ezer forint körüli összeget kért. Az orvost a várpalotai abortusz-bizottság egyik tagja jelentette fel, egy terhesség-megszakításra jelentkező nő ugyanis a meghallgatásakor elszólta magát. Azt mondta, hogy legutóbb formaságok nélkül elvégezték rajta a beavatkozást. A nyomozók ezt követően megnézték a nő kórlapját, így derült ki, hogy az abortuszt a nőgyógyász spontán vetélést követő beavatkozásnak tüntette fel.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Híradónak úgy nyilatkozott: “a várpalotai rendőrkapitányság magzatelhajtás bűntettének megalapozott gyanúja miatt továbbra is eljárást folytat egy helyi orvos ellen. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják”.

A Veszprémi Törvényszék szóvivője, Dülkné Pintér Zsuzsanna azt mondta: “adat merült fel arra is, hogy a sértettekkel valamilyen fajta összebeszélést kísérelt meg a gyanúsított, ezáltal a bizonyítékok elrejtésének, eltüntetésének a veszélye is fennáll”.

A nyomozók folyamatosan küldik az idézéseket. Akár száz nőt is meggyanúsíthatnak, közülük többen kétszer, háromszor is átestek engedély nélküli terhesség-megszakításon – hangzott el az m1 Híradójában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik