Közélet

Két éve rejtőzködik a Fekete Sereg vezére

Vaságy, rácsok, életfogytiglani börtön - mindez már Magyar Róbertté lehetne jó ideje. A toplistás körözött azonban köszöni, nem kér ebből. Olyannyira, hogy két éve nem akadtak a nyomára.

Vaságy, rácsok, életfogytiglani börtön – mindez már Magyar Róbertté lehetne jó ideje. A toplistás körözött azonban köszöni, nem kér ebből. Olyannyira, hogy két éve nem akadtak a nyomára.

Magyarország egyik legkeresettebb bűnözője két éve már, hogy kereket oldott. A hírhedt Fekete Sereg vezére három évet töltött előzetesben, ám ennek időtartama 2008 szeptember 20-án elérte a bűvös három évet, vagyis a hatályos jogszabályok szerint nem tarthatták tovább rácsok mögött. Magyar Róbert ennek fényében házi őrizetbe került, de nem élvezte sokáig otthona kényelmét, 2009 január végén megszökött.

A szervezet feje igen hosszú bűnlajstrommal „büszkélkedhet”, a gyilkosságtól a zsarolásig, a bandaháborúkon és leszámolásokon keresztül, védelmi pénzek szedéséig számos bűncselekménnyel összefüggésbe hozták. Hozzá köthető például az alvilági körökben jól ismert „Ragyás Tóni” megölése is.

A per maratonira sikeredett. 2007 márciusában kezdtek neki, a férfi szökéséig csaknem száz tárgyalási napot tartottak. Szakértői vélemények tucatjai születtek meg, a fegyverszakértőitől egészen az elmeorvosiig. Az eljárás befejezését egyébként először 2008 szeptemberére, majd 2009 júliusára tervezték, de ezek a tervek rendre meghiúsultak, mivel vagy a vádlottak vagy pedig a tanúk nem jelentek meg. Az ügyben 2010 decemberében született meg az elsőfokú ítélet, Magyar Róbertet életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtották. Társai közül volt, aki 15 évet kapott, de olyan is akadt, akit felmentettek. A vádlottakat összesen száz év fegyházbüntetésre ítélték. Másodfokon most is folyik az eljárás, legközelebb február 27-én tárgyalják az ügyet. Tárgyalják, az elsőrendű vádlott nélkül.

Magyar Róbert továbbra is dobogós helyen szerepel az Országos Rendőr-főkapitányság TOP 100-as körözési listáján, a férfi fotója régóta a második helyen díszeleg. A bűnbanda vezetőjét nemzetközi elfogatóparancs alapján keresik.

Vajon hogy nézhet most ki Magyar Róbert?

Felvettük a kapcsolatot az Országos Rendőr-főkapitánysággal, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy az elfogások alapján mi a tapasztalatuk, a körözöttek – szűkítve a kört a toplistásokra, vagyis a legkeresettebb bűnözőkre – inkább külföldön próbálnak szerencsét, vagy itthon bujkálnak. Érdekelt minket az is, hogy ezek az emberek milyen lépéseket tesznek azért, hogy ne derüljön fény kilétükre. Azt mondták, nem adnak tippeket a bűnözőknek. Azt mi sem akarunk, de azért néhány esetet összeszedtünk a múltból. Bűnözők, kéretik itt abbahagyni az olvasást…

A rendőrség honlapján található ORFK Top 100-as listáról 21 nevet már „kihúztak”. Ebből 19-et elfogtak, egy önként adta fel magát, egy esetében pedig elévült a büntethetőség. A felhozatal igen „színes”, a listán gyilkosok, csalók, sikkasztók, rablók is képviseltetik magukat.

Szemezgetve az elmúlt évek elfogásokról szóló rendőrségi közleményeiből kiderül, sokan nem hazánk határain kívül keresték a boldogulást.  Hamis papírokkal – olykor többel is – kisvárosokban, nagyvárosokban élték mindennapjaikat, amikor a rendőrök lecsaptak rájuk. Volt, akit egy családi rendezvényről vezettek el bilincsben, volt, akire egy fővárosi aluljáróban csaptak le, de olyan is akadt, akire egy bérelt, vidéki házban bukkantak rá, egy ágyból kialakított rejtekhelyen. De előfordul, hogy ezek az emberek szerencsétlenségükre egy egyszerű közúti ellenőrzésen akadnak fenn, pedig nem ritka, hogy évekig képesek láthatatlanok maradni a hatóságok előtt. 

Vannak, akik nem álmodnak akkorát, de azért biztos ami biztos elhagyják hazánkat. A”mozgás” még talán nem is eget rengető kihívás a schengeni övezetben, ám az európai elfogatóparancs – afféle Damoklész kardjaként – ott lebeghet az így döntő körözöttek feje felett. 

Ami biztos, továbbra is Thaiföldet tartják a magyar bűnözők üdülőparadicsomának, hiszen a két ország között nincs kiadatási egyezmény. Ennek ellenére az elmúlt években már nem egy, a magyar hatóságok által hiányolt toplistást kaptak el ázsiai országban, és juttattak haza.

Az elmúlt években néhány „nagyobb hal” is horogra akadt külföldön, például a drogügybe keveredett olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter. Róla is sokáig azt hitték, Ázsiában bujkál, végül Andorrában fogták el, valamivel több, mint egy év rejtőzködés után. Thaiföldön akadtak rá viszont arra a férfira, aki 2009 szeptemberében egy miskolci telephelyen 525 millió forintot lopott egy pénzszállító autóból. A férfi rövid időn belül a második magyar bűnöző volt, akit az ázsiai ország kiadott hazánknak, pedig erre korábban nem volt példa. Az ismert golfbajnok, Brúder Balázs is Thaiföldön kereste boldogságát, miután 2010 novemberében emberrablási ügybe keveredett. Őt tavaly júniusban kapták el, három héttel később pedig már magyar rendőrök fogadták Ferihegyen. A sportoló azóta már szabadlábra került. 

A Hír24 kereste Budapesti Rendőr-főkapitányságot, arról érdeklődtünk, történt-e bármilyen előrelépés a még mindig szökésben lévő Magyar Róbert ügyében. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy továbbra is érvényben van ellene a Fővárosi Bíróság által kibocsátott országos elfogató parancs, valamint a nemzetközi elfogató parancs. Hangsúlyozzák, a körözött férfi felkutatása érdekében minden lehetséges és szükséges intézkedést megtesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik