Közélet

Nem nyomoznak tovább Brad Pitt fegyverei miatt

A fegyverek hamarosan visszakerülnek a külföldi tulajdonoshoz, már intézkedtek, hogy visszavigyék azokat Angliába.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai tavaly októberben, egy vecsési vámraktárban foglalták le a 85 darab éles fegyvert. Nem sokkal később kiderült, hogy az angol cég tulajdonában lévő fegyverek Brad Pitt forgatására érkeztek volna.

A magyar igazságügyi fegyverszakértő szerint a puskákat a hatályos angol törvények szerint módosították, illetve alakították át őket úgy, hogy azok alkalmasak legyenek vaktöltény működtetésére. Az angol szabályozás értelmében fegyvermester jelenlétében éles lőfegyverek is használhatók forgatáson, a magyar szabályok ugyanakkor ennél sokkal szigorúbbak. Ezeken kizáróla hatástalanított, vagy kizárólag ilyen célra készült speciális színházi fegyverek használhatók.

Az NNI álláspontja szerint a lefoglalt fegyverek ugyan lőfegyvernek minősülnek, de azok vámszabadterületre érkeztek, így „jogosultsággal nem rendelkező szervezet vagy személy” nem nyúlt hozzájuk. Ennek fényében pedig senki nem követett el bűncselekményt, a nyomozást megszüntették.

Korábban, Gajdos Béla, a film fegyverszakértője azt mondta, hogy a magyar jog szerint az a lényeg, hogy éles lőszert ne lehessen kilőni a fegyverből. Véleménye szerint, ha a Londonból behozott, átalakított puskákat éleslőszerrel használnák, akkor szétrobbanna a csövük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik