Közélet

Gímszarvassal pózolt a facebookon, haverját kapták el a rendőrök

A szendrői férfi, különböző sztorikat talált ki, hogy megvezesse a rendőröket, de hiába.

Elejtett gímszarvas bikával pózolt egy fiatalember, majd a fényképet posztolta, azaz feltette a közkedvelt internetes közösségi oldalra. Az esetről néhány nappal ezelőtt, egy vadász értesítette az edelényi rendőröket, mert szerinte az állatot engedély nélkül ejtették el. A vadász ráadásul a felvétel alapján be tudta azonosítani azt a helyet is, ahol a bűncselekmény történt.

A nyomozók ezután kiderítették, hogy a trófeás fényképet egy szuhogyi férfi tette közzé az interneten. A pózolós fotó még az előtt készült róla a bikával, hogy az állatot feldarabolta volna.

Az is tisztázódott, hogy nem az övé volt az állat, egy szendrői ismerőse kérte meg, hogy segítsen neki feldarabolni a szarvast. Ez utóbbi férfi ellen indult végül eljárás, mert nem tudta megmagyarázni, hogyan került hozzá a majd 300 ezer forintot érő állat. Az edelényi rendőrök egyelőre lopás miatt nyomoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik