Közélet

Fogságban tartottak egy magyar nőt Egyiptomban

Rémálommá vált a bimbózó párkapcsolat. Hónapokon át sanyargatta áldozatát az egyiptomi férfi.

Több hónapos fogságból szabadítottak ki egy magyar nőt az egyiptomi Hurghadában. Egy ismerőse mutatta be neki a helybéli férfit, akivel úgy tűnt, jól megértik egymást, míg nem tavaly novemberben gyakorlatilag túszul ejtette őt. A külvilágtól elzárva tartotta, rendszeresen megverte- mondta el Magyarország kairói nagykövete a Távirati Irodának.

Néhány nappal ezelőtt sikerült valahogy elérnie szüleit, ők tájékoztatták az egyiptomi magyar képviseletet mintegy három nappal ezelőtt. Kveck Péter szerint a követség azonnal riadóztatta a hatóságokat, ám így sem volt könnyű megtalálni a nőt, mert ő maga sem tudta, hol őrzik, végül kevesebb mint 24 óra alatt sikerült kiszabadítani fogságából. A megviselt áldozat szombaton délelőtt utazhatott haza Magyarországra.

A nagykövet biztosra vette, hogy eljárás indul a férfi ellen, hiszen az egyiptomi hatóságoknak sem érdekük, hogy az ilyen dolgok büntetlenül maradjanak. Kveck Péter hozzátette: egyre több magyar nő keresi fel a nagykövetséget, azért mert szeretne házasságot kötni egyiptomi férfival, aztán néhány hét vagy hónap után már azt kérik, próbálják meg valahogy hazajuttatni őket.

Egy egész iparág épül arra, hogy tapasztalatlan, jó szándékú európai nőket kihasználjanak. Arról is hallottak, hogy tanfolyamokon oktatják, milyen ígéretekkel, szép szavakkal lehet könnyen levenni a lábáról egy európai kultúrában nevelkedett fiatal nőt. A nagykövet ezért rendkívüli óvatosságra intette a magyarokat: ne bízzanak a felületes ismeretségekben, ne higgyenek a “szép szavaknak, a mesébe illő ígéreteknek”. Ugyanis, ha valaki nem ismeri a kultúrát, nem beszéli az adott nyelvet, távol van a családjától, szeretteitől, könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, és bármely országban lehetnek olyanok, akik ezt igyekeznek kihasználni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik